Az ember fia, ha vidéki, korán megismerszik a bor hatalmával.

Látja, ahogyan a szomszéd Lajos bácsi a nedű hívó szavára csillogó szemmel teker a 452-es számú vendéglátóipari egységbe az asszony 28-asával, hogy aztán a 13. pohár után 35-ös bicepszével dicsekedjen a 24 éves forma lányoknak. Aztán persze azt is, ahogyan az öreg 45 fokos szöget bezárva a biciklivel, a 61-es főút melletti járdán kísérli meg a bringa mindkét kerekét a 8-asok ellenére a megfelelő irányba terelni. Nehéz munka, hagyjuk meg, és hát nem irigyli főhősünk hazaérkezés utáni perceit se.

Később látja, hogy micsoda hangulatot teremt egy otthoni kártyapartin. Az addig zárkózott, komoly felnőttek egy csapásra mosolygó, kvaterkázó csapattá változnak, akik nem átallanak egy -egy barackot is nyomni az asztalt éppen csak felérő, kíváncsiskodó kibic-csemeték fejére.

Aztán a csemete tizenévessé válik és így vagy úgy maga is megismerkedik ezzel a matériával, amely a haverok elmondása szerint egészen más szempontokból teszi érdekessé azt a megszokott, Házi Feladat szagú, Pitagorasz-tétel orientált szürke kínlódást, amelyet csak a tavasszal rövidülő szoknyák látványa, meg a jó bizonyítványért beígért Simson S51 áhított sziluettje tud úgy-ahogy megszínezni. Csak az ízét kell megszokni, de állítólag egy idő után ez sem gond.

Aztán kiderül még valami.Ha a titokban megszerzett szérummal megkínáljuk azt a helyes kis barnát a füstgép melletti széken a kultúrház diszkónak nevezett zajkavalkádjában, valahogy egészen más színben tündöklünk majd a szemében - pedig még egy kortyot sem ivott.

Telnek az évek és az ember fia emberré cseperedik. Fia még nincs, de már egész sok mindent tud az életről, ha nem is eleget.Többet tud a borról is. Ma már nem csak a hatásáért nyit ki egy palackkal. Valahogyan megkomolyodott ez az egész borivás-dolog... Kell hozzá megfelelő pillanat. Kell hozzá egy bizonyos lelkiállapot, vagy érzelmi töltet. 

Magam is efféle kalandokon átesve, a bort egyre inkább megismerve lépdeltem előre az élet ösvényein. A korábbi, laza kapcsolatom a szőlő levével a kezdeti néhány, meghatározó élmény után átalakult tiszteletté.A mennyiség helyébe a minőség lépett, a hatás helyett az íz, az élmény, és a társaság dominált inkább. Tudtam, mit várhatok a kadarkától, mit az aszútól, ha pohárba töltöttem és beszélgetőpartneremnek kínáltam. 

Mégis igen meglepődtem attól, amire a  bikavér volt képes jó 2 hónappal ezelőtt Szekszárdon.

Hogy honnan a név?

"Töltsd pohárba, és csodát látsz!

Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett,
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?"

Garay János: Szegzárdi bordal, 1846

Ez a mélyvörös, telt zamatú bor olyat tett, amelyet azóta sem volt lehetőségem megtapasztalni. Tömegeket mozgatott meg. Ízével, illatával, színével indított útnak számos látogatót, helyieket és messzi földről érkező kalandorokat, hogy újra átéljék fiatalságukat, megtapasztalják az egyetemes bölcsességet, vagy egy jót beszélgessenek a pincészetek teremtette remek körülmények között.Szekszárd legjobb borkészítői fogtak össze, hogy legféltettebb kincsüket megosszák a szomjas vándorokkal, akik az oázisok közti távolságot vérmérsékletüktől függően gyalogszerrel, vagy a rendszeres buszjáratok valamelyikével tették meg.

Blogunk a Schieber és az Eszterbauer pincészet felkérésére ragadott kamerát, hogy az élmények, találkozások és nevetések rengetegéből kiragadjon néhányat, és megörökítse a jövőnek. Hogy legyen összehasonlítási alap 2018-ban is, merthogy fel kell kötni a nadrágot, hogy überelni tudják a 2017-es hangulatot.

A reggeli előkészületek szorgosan zajlottak, mi pedig nem átallottunk kicsit körülnézni a Kadarka utcai porta sarkaiban sem. Hogy tetézzük a helyzetet, megkaparintottunk néhány bikavértől eltérő tételt is egy-egy kép kedvéért.

Kern Feri egy századparancsnok határozottságával terelgette a legénységet és később be is bizonyosodott, hogy helyes és előrelátó döntés volt a precíz, folyamatokra lebontott tervezés és kivitelezés.

A kert egyre hangulatosabbá vált Ila, Ildi, Gina és a többiek keze munkája által.

Helyükre kerültek az asztalok, az üvegek, a díszek. Meglehetősen zordan indult a reggel, de aztán a hűvös pillanatokat múlását nem csak a bikavér és a hangulat, de a napsütés is garantálta néhány perc múltán.

 A kapuk nyitásával pedig olyan szomjúzó embertömeg lepet bennünket, amelyre senki sem számított. Tudhattuk volna, a bikavér nem viccel, legfeljebb aki issza. Az ostrom órákon át tartott, én elégedetten fotóztam, a vendégek elégedetten fogyasztottak és azt gondolom, a házigazdák sem panaszkodhattak. 

A remek borok mellett ízes sajtok és egyéb finomságok is a nagyközönség rendelkezésére álltak.

Egy ilyen eseményen mindig érdekes szociológiai tanulmány a fogyasztói szokások elkülönülése.

Van, aki bulizni jön.

 Mások egy jót beszélgetni, elmélkedni.

Mindenesetre a bor és a szerelem kéz a kézben jár.

És ez így van jól.

Mivel számos más pincészet is remek tételekkel készült - és ezt nem csak mi tudtuk - a sokadalom pezsgése kissé szűnni látszott.

 Jómagam is áttettem székhelyemet Eszterbauerékhez, ahol jó értelemben cseberből vederbe kerültem.

Biztosan állíthatom, akik Jánoséknál kezdték a napot, azok sem panaszkodhattak egy pillanatig sem, de akinek a Bor utcai megálló a második, esetleg sokadik állomás volt aznap, azok is megemlegetik az ott eltöltött pillanatokat. 

A gyönyörű környezet (és tételek) mellett zene és finom húsok is kísértették azokat, akik eddig azt gondolták, már jól laktak, vagy nem szomjasak. Mit sem ér azonban a vendéglátás megfelelő vendéglátó nélkül -  Eszterbauer Jánost ebben a tekintetben nem lehet elmarasztalni. Fáradhatatlanul kísérte a vendégek csoportjait és szórakoztatott bennünket jobbnál jobb sztorikkal a borok vagy akár  a felmenők életéből válogatva.

Persze jóízű nevetésből odafent sem volt hiány.

Azt kell hogy mondjam, náluk sem láttam elégedetlen vendégeket, és erre bizonyítékaim is vannak:

Összegezve a fentieket azt gondolom, a szekszárdi bikavér ismét megmutatta mire képes.

Szembeszállni nem lehet vele, de nem is érdemes. Gyönyörű bor, amelyet tehetséges emberek alkottak.

Igyuk meg és vigyük hírét, mert megérdemlik!