Kedves Olvasók!

Blogunk teljes egészében átköltözött a frissen indult https://hedonegastrofil.com/ -oldalra. Fotóimat, bejegyzéseimet ezentúl ott láthatjátok, olvashatjátok.

Viszlát odaát!

Gergő

Készítettem egy lapozgatható összefoglalót eddig készül kedvenceimből. Nyissatok ki egy sós mogyorót és lapozzatok bele: Hedone Gastrofil on Issuu

1936

- Napokon át izgalomba tartja a lakosságot Budapesten, a Budai Várhegy vérmezői lejtőjének csuszamlása, amely számos nagy épületet összeomlással fenyeget.

-  Az Egyesült Államokban a demokrata párt bejelenti, hogy ismételten Franklin D. Rooseveltet jelöli elnöknek.

- Horthy Miklós magyar kormányzó az osztrák kormány meghívására, Tirolba utazik vadászatra.

- Jugoszláviában a kormány eltörli az elsősorban a magyar kisebbségeket sújtó, ún. „névelemzési” rendszert.

- Elkészül a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című Bartók-mű.

- Asztalitenisz-világbajnokság Prágában. A magyar csapat egy ezüst- és három bronzérmet nyer.

- Szabó Károlyné, született Csorvási Marika hosszú hónapok sanyarú kuporgatása után végre szert tesz az oly régen vágyott "Váncza" - könyvre.

A gyönyörű, elegáns szakácskönyv bordó borítóját piros betűkkel tette még különlegesebbé a nyomda. Marika régi vágya volt ez a süteményes receptekkel teli nyomdatermék. Majtényi Rozi kezében látta meg először az asszonykör találkozóján és szinte azonnal a rabja lett. Végre, elszakadhat a méteres kalácstól és a vasutas lepénytől és a pesti, nagyvilági népek repertoárjából süthet a gyerekeknek, meg a lassan 45 éves, de még mindig édesszájú férjének. A posta jó hosszú várakozást követően csengetett be Marikáékhoz, aki csillogó szemmel szaladt a kertkapuba a várva várt csomagért. Hiába, Szava község a világ vége Pesttől számítva, ide még a kóbor kutyák is csak véletlen tévednek be. Kifizette az összeszorított foggal összegyűjtött 50 fillért, plusz 4 fillér szállítási költséget. Mit morgott az ember a sok krumplilevesért, hát nincs tovább diéta!

Mivel éppen csend volt a házban - a gyerekek iskolában, az ura a földeken, a leves pedig takarékon - beült picit a nagyszobába gyönyörködni.

 Az újonnan nyomott papír szaga volt az első élmény a kicsomagoláskor. Kényelembe helyezte magát az öregektől kapott fotelben és belelapozott a könyvbe.

"Gyakorlati útmutatás a torták, mignonok és mindenféle sütemények helyes elkészítésére és díszítésére" - állt a főcím alatt, Marika pedig egy pillanatra elgondolkozott, mi is az a mignon.

"Tizennegyedik, háromszorosra bővített kiadás."

Aztán

"A mi süteményes könyvünkben leírt eredeti kipróbált sütemények sikeresen csakis Váncza-sütőporral készíthetők el.

Saját érdekében kérjük tehát a vásárlásnál határozottan a valódi VÁNCZA gyártmányokat s utasítsunk vissza minden másnevű árút" 

Hűha. Marika egy kicsit megijedt ettől a kitételtől, de aztán elűzte kételyeit és tovább olvasott.

 Így az előszó:

"Köztudomású az a nagy népszerűség, mely az első kiadástól kísérte a kitűnő házikincset jelentő "A mi süteményes könyvünk" -et. A népszerűségnek és elterjedtségnek hihetetlen mértékét legjobban érzékeltetjük azzal, ha egymásra raknánk az előző kiadások könyveit. Ez a könyvoszlop tíz és félszer olyan magas lenne, mint a budapesti Gellérthegy! "  (...) "Százezrei a magyar háziasszonyoknak nap-nap után forgatják a kitűnő receptes könyvet és ezrével fordulnak hozzánk állandóan újabb és újabb érdeklődők a fogalommá vált Váncza-könyvért." (...) "Dicsősége ez a magyar iparnak és a törhetetlen magyar akarásnak.A mi süteményes könyvünk új nagy kiadásában a közel 500 jobbnál-jobb süteményrecept mellett részletesen megtanulhatja a háziasszony a cukrászmesterek sok fogását, és türelemmel, gyakorlattal maga is mesteri munkát végezhet." 

És Marika így is tett. Kiderült persze, hogy a receptek nem csak Vánczáék sütőporával működnek jól, és onnan nem volt megállás. Az asszonykör sztárja ezentúl Marika lett, mert bár Majtényi Rozi korábban jutott a könyvhöz, a konyhához nem volt érzéke. De nemcsak a hölgykoszorú elismerését zsebelhette be. A gyerekek széles mosolya, férje büszke tekintete is hősnőnket dicsérte.

Marika később nagylelkűen lányának adta a konyha kincsét, amit továbbra is nagy becsben tartottak a fő utca-végi kis házban. 

A könyv most a mi kezünkbe került abból a  bizonyos szavai kis házból, és nagy élvezettel lapoztuk végig. Megható a régi nyelvezet és fogalmazás. A patina, a régi szakácsnők kézzel írt cetlijei az oldalak közé rejtve, a régi sütireceptek ("Fűszeres gondűző"), a szerzők kiegészítései:

"A Váncza -sütőpor használata takarékos és gyors."

Omlós almás - Igen jó

Leveles sajtosrudak - Zsúrokra kitűnő

Jegyzőné receptje

Dominó - Igen mutatós sütemény

Bécsi kokárda - Igen kiadós

Zsurpogácsa - Igen gyors

Nimródtáskák - Kirándulásra, vadászatra

Aki egy kicsit is jól érzi magát az ételek világában, élvezettel forgat egy ilyen régi, nem mindennapi kiadványt. Megtiszteltetés, hogy hozzánk kerülhetett, köszönet érte! Nagy öröm olvasni, öröm volt megfotózni és az élmény töredékét felétek közvetíteni.

Egy receptet megosztanék 1936-ból Veletek:

Somogyi Turós 

30 deka lisztet 1 csomag Váncza-sütőporral elkeverünk, azután összegyúrjuk 15 deka zsírral, 2 egész tojással, 5 deka cukorral és annyi tejfellel, hogy jól kidolgozható legyen. Az erősen kidolgozott tésztát kisujjnyi vastagra nyújtjuk és vajazott tepsibe téve egyenletesen elnyomkodjuk. Rákenjük a következő édes túrós tölteléket; 1/2 kg túrót szitán áttörünk és 8 deka vajjal, 1/2 csomag Váncza-vanilincukorral, 2 tojás sárgájával, 20 deka cukorral, 10 deka mazsolával és a 2 tojás kemény habjával keverünk.  Kristálycukorral szórjuk be és forró sütőben sütjük meg.

A Váncza-sütőport mindig kevés liszttel keverve adjuk a tésztához!

 Jó étvágyat!

Vagyis körte. Azt mondják, talán Ázsiából származik. Meg hogy a leginkább víz - és hőigényes gyümölcsünk. No, itt Szigligeten mindegyikből jutott bőven neki, így az öreg fa bőségesen hozott gyümölcsöt a villa lejtős udvarában.

Már napok óta szemeztem a terméssel, és egy csendesebb hét eleji napon össze is szedtem egy kisebb kosárral az ízletes, lédús gyümölcsökből. Szerettem volna a lakomát egy kicsit különlegesebbé tenni megfelelő díszlettel.

Gondosan válogattam a kissé eltérő formájú darabok között. Az alapkoncepció hamar megszületett a fejemben, ahogyan a rendelkezésre álló kiegészítőkből válogattam. A világító sárga színt sötétebb háttérrel, a viszonylag nagyobb gyümölcsöt több aprósággal körítettem. Egy kis szőlő, egy-egy szem rózsabors, és a rettenetes nevű, de finom "kandiscukor" is a kiválasztott díszítőelemek közé került. 

Miután az alapelképzelés jó iránynak bizonyult, nem szerettem volna tovább zsúfolni a képet, viszont az ízvilágot tovább bolondítottuk. A körtét szeletekre vágtam, és egy kis barna cukor segítségével karamellizáltuk a gyümölcshúst. A felület gyönyörű aranybarnává változott, és egy különleges, finom, igazi őszi hangulatú édességet láttunk magunk előtt a tányéron.A cukor roppanós, vékony rétege remek kontrasztot adott a lédús, puha gyümölcsnek. A kóstolóbrigád néhány tagja túl édesnek titulálta az eredményt, ezt ízlés szerint a körte citrommal, lime-mal történő előfőzésével tompíthatjuk.  

Azt gondolom, jó főpróbája volt ez a néhány perces játék az színekkel és az ízekkel a közelgő őszi szezonnak. Ti mit sütöttetek ki?

Először enni szerettem. Aztán jött a fotózás.

A két dolog évekig külön-külön jelentette az életet, a túlélést számomra, de egyszer csak lefotóztam egy szép lángost, és az örvény beszippantott. Azóta is eszem, hogy fotózhassak és ez néha fordítva is érvényes.

A témában elkövetett bűneimet csokorba szedve láthatjátok az e célból létrehozott Facebook-mappában, vagy sok minden más mellett Instagram oldalamon.

Most már több, mint egy hónapja, hogy a fenti két szokásomat a Balaton-felvidéken gyakorlom. Katátgyakorlatilag az Instagram-regisztrációmtól kezdve követem. Étvágygerjesztő ételeiket jó érzékkel és fantáziával fotózza, így nem csak inspirációként hatnak rám feltöltött képei, de rendszeresen meg is éhezem hatásukra.Nem szeretem a passzív időtöltést, így a szabadnap lehetőségeit kihasználva párommal úgy döntöttünk, hogy felkeressük Köveskált itt, a szomszédban és falatozunk egyet a Kővirágban.

A buszról lelépve a következő panoráma fogadott, így (érthető okokból) nem akartam visszaszállni:

A buszon zötykölődve azon gondolkoztam, mit tud még nyújtani ez az apró kis község az ebédemen kívül. A környezet szépségével tisztában voltam, de reméltem, nem kell egy gyors ebéd után visszafordulnunk.

Néhány perc baktatás után a kapu előtt álltunk, és a szíves fogadtatás után elfoglaltuk helyünket.

Kedvesen megengedték, hogy fotózzam is náluk. Korunk tünete, manapság a vendégeknek már semmi sem elég - azon kívül hogy ételt kapnak, méteres objektíveket lógatnak a levesbe, szelfiznek, wifi-kódért kuncsorognak. Amíg megérkeztek a ragulevessel én egy kicsit körbeszaladtam az udvarban. Meg kellett állapítsam, hogy nem csak az instagram-fotókon tükröződik a stílusérzék, az étterem környezete is megfelelő hozzáértésről, mediterrán harmóniáról, szakértő szemről árulkodik.

Egy árnyékos sarkot választottunk a felkínált lehetőségek közül, és jól tettük. Finom kis szellőben lettünk egyre türelmetlenebbek, de ez nem a sokáig készített fogásnak, inkább az egyre hangosabban korgó gyomrunknak volt betudható. Az első fogás hamar érkezett és az életösztön felülkerekedett a művészkedésen, képet nem is készítettem. A raguleves nagyszerű volt, talán egy kissé harsányabban citromozva, de remek állagú zöldségekkel és húsokkal segíthettem a szervezetemnek visszatornászni vérnyomásomat a megfelelő magasságba.

Kikanalaztam az utolsó cseppeket is.

Második fogásként tokhalat választottunk. A jobb kezem még a kanalat tartotta, de a ballal már a fényképezőgépért nyúltam, így itt bizonyítékom is van arról, hogy ettünk valamit.

Elkövettünk egy hibát az ételsor kiválasztásában, ti ügyeljetek erre legközelebb. A raguleves markáns ízét a visszafogott halas fogás nem tudta túlkiabálni, így a puha halfilé és a köret csak jó néhány falat után tudta megmutatni igazi énjét.Akkor viszont megtette, szép munka került a konyhából az asztalunkra. Talán a zöldek mennyisége picit a "túl"-irányba dőlt, de még bőven a jó ízlés határain belül. Az alkotórészek állaga harmóniát mutatott, ahogyan a gyomrom fokozatos megtelésével egyre inkább magam is tettem.

A desszert megérkezésekor már buddhai mosollyal az arcomon konstatáltam a közelgő vércukorszint -emelkedést. 

Erőmből itt már egyenesen két kattintásra is futotta, amivel ugyan nem érem el a horvátországi tengerparton nyaraló fittnesszhercegnők 150 kép/perc átlagát, de javuló átlaggal képviselem a statisztikát.

A sajttorta nem az általam megszokott formában került az asztalunkra, de mint a mellékelt fotók is mutatják, ez nem jelentett minőségi romlást az előzőekhez képest. Számomra a mellékelt ribizlis szósz már túlságosan a gyümölcsös irányba billentette volna a fogást, de visszafogottan fogyasztva kellemes kíséretnek bizonyult.

A menüsorhoz a Pálffy pincészet juhfarkjából kortyoltunk.

Immáron az elégedettségi faktor csúcsa közelében bekukkantottam a belső terekbe is. Hangulatos - ötletes belsőkkel találkoztam, de nem akartam a bentieket sokáig zavarni a kattintgatásommal.

 Egy észrevételem támadt a vendégeskedésünk alatt. A vendéglátásban mint tudjuk, a vendég a főszereplő. Mindent megteszünk, hogy jól érezze magát, megkapja a szükséges törődést, elégedetten távozzon, uram bocsá' vissza is térjen, ajánljon bennünket. Ez a törekvés dicséretes, itt is tapasztaltuk. Nem lehet viszont felkészülni arra, hogy az érkező vendég milyen beállítottságú ember. A felszolgálók munkájának koordinálása, együttműködésük fontos dolog. Egyfelől pozitív a "mindenki figyel mindenre és mindenkire" - jellegű munka, másfelől antiszociálisabb beállítottságú egyének zavarónak ítélhetik meg, ha mondjuk 5 percen belül többen is odajönnek az asztalhoz az ételről érdeklődve, vagy kávét kínálva, stb. Fontos a vevői elégedettség mérése, de ez a fajta túlzott gondoskodás káros is lehet. 

Mi remekül éreztük magunkat és úgy határoztunk, hogy egy kis sétával ringatjuk magunkat abba a hitbe, hogy ledolgozzuk az elfogyasztott kalóriákat.

Köveskál gyönyörű kis falu, aki szeret elveszni az építészet és a látnivalók apró részleteiben (vagy a kis utcákban), annak egyenesen paradicsom. Mi is így tettünk.

 A séta végére magunkba szippantottuk Köveskál hangulatát. Jót beszélgettünk egy helyi kovács családdal, akik kedvesen az udvarukba invitáltak és szívesen meséltek mindennapjaikról, munkájukról. Továbbállva megállapítottuk,hogy a balatoni építészet magával ragadó, a meleg pedig tikkasztó.Néhány száz méter után felnéztünk és a Pálffy pincészetnél találtuk magunkat. Ha már itt voltunk, belekóstoltunk kínálatukba. A finom borok mellett szalámikkal, sonkákkal tompítottuk az előzőek erejét a kerti diófa alatt. 

Volt még egy kis időnk a visszaindulásig, így a nap zárásaként úgy határoztunk, hogy betérünk egy búcsúpohárra a szintén közelben lévő Káli Art Inn-be.

Aki megteheti, ezt a megállót se hagyja ki, ha Köveskálon, esetleg a közelben van.

A lenyűgöző parkban könnyen "ott felejti" magát az ember. Mi a szájtátás alkalmi megszüntetésére Istvándy Jenő "Parfym"-jéből kortyolgattunk nagy megelégedéssel. Gyönyörű bor, szimbiózisban a környezettel.

 Beszélgettünk egy kicsit a nagyon kedves személyzettel, majd lezártnak nyilvánítottuk a napot. Ilyen vehemenciával indultunk a buszmegálló felé:

És végül hogy Köveskál 'mitű megyen?

Az elhivatott, lelkes emberektől. A minőségre törekvéstől.A szépérzéktől, mert semmivel sem kerül többe egy hangulatos házat építeni, mint egy tucat- sátortetőst, amiből tízezer számra találunk az ország többi részén. Az odafigyeléstől. Mert vissza akarunk menni.

Családunk nem számít gyakori étterembe/cukrászdába járó társaságnak.

Felmenőim között általánosan remek konyhai vénával rendelkező anyukák és nagymamák sorakoznak, akik saját önbecsülésüket tépázták volna meg, ha idegen kezek által készített finomságok díszítették volna az ünnepi terítéket.

Nagypapám elhíresült kérése volt nagyanyám felé: "Mama, kerüld meg az asztalt!"

Ez a titokzatos, ámde annál jelentőségteljesebb kérés nem mást takart, mint a papa rétes fogyasztási szándékát. A mama pedig nem volt rest, és a bedagasztott rétestésztát az asztal szélein körbenyújtva "kifeszítette", majd változatos ínyencségekkel töltötte azt meg, hogy a folyamat a sütőben kiteljesedve érjen gasztronómiai csodává. Hamar megtanultuk, hogy ez a varázsmondat csak jót jelenthet a nyalánkságra mindig fogékony gyomrunk számára is.

De említhetném anyai nagymamám kókusztekercsét, vagy édesanyám somlói galuskáját is, amely édességek bátran felvehetnék a versenyt bármelyik "ipari" alkotással.

A születésnap azonban kivétel volt ezek alól a szertartások alól. Ilyenkor többnyire az erre szakosodott mesteremberekre bíztuk magunkat, hogy az ünnepséget ne rontsa el a konyhai készülődés kapkodása, vagy egy túlsült piskótalap.

Az évek alatt így remek összképet kaphattunk a hazai torták reformjáról.

Gyermekként persze nem annyira akadunk fent apróságokon. Édes legyen, jó nagy legyen (lehetőleg emeletes) és persze gyertya égjen a tetején.

Aztán felnőttként már fontos az íz, a díszítés, a minőségi összetevők használata is. Ezek jártak a fejemben, mikor a párom születésnapjára készült torta díszes dobozát bontogattuk.Nem vártam túl sokat az élménytől, de kíváncsi voltam, hogy az ebédet követő kávét sikerül-e az ünnepelthez méltó desszerttel kiegészíteni. A választ igen hamar megkaptam, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy már a vizuális élmény is meghatározó volt, pedig hol volt még a kóstolás.

A belga csokoládétorta a dunaföldvári Tóth Cukrászda remeke. Gyönyörű, fénylő csokoládémáz borítja, és mind felül, mind oldalt ízlésesen és diszkréten díszített. A fekete testet egy vonásnyi arany teszi teljessé, és a minimalista kivitelezés a remek színpárral engem már akkor meggyőzött, amikor az ünnepelt a gyertyák elfújása előtti kívánságon gondolkodott.

Mostanában már az előzetesekben láthatjuk a majdan megnézni kívánt film minden egyes fontos jelenetét. A Waze előre szól, hogy traffipax jön. Nincsenek már meglepetések.Én sem számítottam semmire a vizuális "jóllakás" után, pedig elhamarkodottan ítéltem. A torta nagyszerű, ízes de nem túlzó, lágy és mégis dús, egyszerű és mégis oly sokrétű, hogy mindenkinek örömmel ajánlom. Csokoládé ennyiféleképpen egyszerre még nem ízlett.

Tóthék többször letették már névjegyüket nem csak torta, de fagylalt fronton is, és ezúttal is minőséget alkottak.

Készítettem egy "metszeti" képet is, némi díszítéssel, mert tudtam, hogy rövid életű lesz nálunk ez a remekmű.

Tessék megkóstolni!

Néhány hónappal ezelőtt Tápiószecsőn jártam.

Tápiószecsőre kevesen mennek ok nélkül, nekem is volt belőle több is. Egy kiváló cukrászda már önmagában elég honfitársaink nagy részének, hogy számos kilométert tegyenek meg. Mindenkit más indít be/meg - van aki csillogó szemmel nyúl a kocsikulcsért egy jó habos süteményről ábrándozva. Van, aki a minőségi fagyi hívó szavára  húzza fel szebbik cipőjét, hogy a "desszertgyomor" eleddig feltáratlan üregeit is kitölthesse az isteni édességgel.

A gasztroturizmus egyik kis (torta) szelete ez a célcsoport, de az, hogy ma már minden évben megrendezésre kerül az Ország Tortája megmérettetés, azt mutatja, ez a csoport egyre növekszik és egyre éhesebb.

Nos, a téma és az Ipacs Balázs által ajánlott lehetőség kettőse engem is arra sarkallt, hogy felkeressem a Nagykáta vonzáskörzetében található szentélyt. 

Balázsék egy új, Szent Erzsébetről elnevezett tortával neveztek idén, ennek a még titkos csemegének az elkészítését kísértem és fotóztam végig.

A versenyen a 3. helyezést elért remekmű összetevői közül a tészta az egyik legnagyobb erőssége: diós streusel (egy roppanós keksszerű tészta) van diós dacquise piskótával együtt sütve. Rajta nádudvari mascarpone mousse, áfonyazselé betét, áfonyás tejcsokoládé mousse és áfonyás glazeing található. A további kísérletezés során plusz egy réteg diós ropogós kerül a tortára. 

A képanyagot magazinformában a következő linkre kattintva lehet megtekinteni:

A Szent Erzsébet torta elkészítése

Teljes képernyős nézetben mutatja legszebb formáját.

A fentihez képest kibővített anyagot a továbbiakban itt is közlöm további szöveges kommentár nélkül.

Jó nézelődést kívánok!

( Szerintem érdemes előre keresni egy falat finomságot, hogy ne  közben kelljen elkezdeni a hűtőben, vagy a spejzban kotorászni. )

"Ha magyar vagy, a lángos (ejtsd: LAHN-gauche) a nyár íze, a szárazföldtől körülvett ország lakosai által magyar tengernek hívott, 50 mérföld hosszú Balatonra néző pázsiton eltöltött napoké. Ha nem vagy magyar, a lángost tévedésből egy kicsi, hiányos pizzának nézheted és dúsabb örömök reményében ki is hagyhatod. Kár lenne." - Ligaya Mishan, New York Times

Forrás : Wikipédia

Nem lehet belekötni a fentiekbe. Imádjuk minden egyes alkalommal, de a nyári reggelek, nappalok valóban a lángos igazi pillanatai.

Télen is jóleső, laktató étel, de a készítését kísérő olajaromákat a júniusi-szeptemberi kora reggelek még élvezhető hőmérsékletű, vidám szellői tudják legkönnyebben magukkal lopni konyhánk ablakán keresztül.

Otthon is könnyen és gyorsan elkészíthető és számtalan módon variálható. Szeretjük például a tésztájába kevert medvehagyma finom aromáját is, de akár virslivel -és szinte bármi mással is kiválóan együttműködik.

Az a pár pillanat ami alatt a tészta aranybarnára pirul, pont elég arra, hogy eldöntsük, fokhagymásan, tejfölösen, sósan, sajtosan - esetleg ezek összességével szeretnénk fogyasztani. Aztán jöhet a következő darab és az újabb dilemmák. Édes (mondjuk inkább sós) kínok ezek. 

Az ember fia, ha vidéki, korán megismerszik a bor hatalmával.

Látja, ahogyan a szomszéd Lajos bácsi a nedű hívó szavára csillogó szemmel teker a 452-es számú vendéglátóipari egységbe az asszony 28-asával, hogy aztán a 13. pohár után 35-ös bicepszével dicsekedjen a 24 éves forma lányoknak. Aztán persze azt is, ahogyan az öreg 45 fokos szöget bezárva a biciklivel, a 61-es főút melletti járdán kísérli meg a bringa mindkét kerekét a 8-asok ellenére a megfelelő irányba terelni. Nehéz munka, hagyjuk meg, és hát nem irigyli főhősünk hazaérkezés utáni perceit se.

Később látja, hogy micsoda hangulatot teremt egy otthoni kártyapartin. Az addig zárkózott, komoly felnőttek egy csapásra mosolygó, kvaterkázó csapattá változnak, akik nem átallanak egy -egy barackot is nyomni az asztalt éppen csak felérő, kíváncsiskodó kibic-csemeték fejére.

Aztán a csemete tizenévessé válik és így vagy úgy maga is megismerkedik ezzel a matériával, amely a haverok elmondása szerint egészen más szempontokból teszi érdekessé azt a megszokott, Házi Feladat szagú, Pitagorasz-tétel orientált szürke kínlódást, amelyet csak a tavasszal rövidülő szoknyák látványa, meg a jó bizonyítványért beígért Simson S51 áhított sziluettje tud úgy-ahogy megszínezni. Csak az ízét kell megszokni, de állítólag egy idő után ez sem gond.

Aztán kiderül még valami.Ha a titokban megszerzett szérummal megkínáljuk azt a helyes kis barnát a füstgép melletti széken a kultúrház diszkónak nevezett zajkavalkádjában, valahogy egészen más színben tündöklünk majd a szemében - pedig még egy kortyot sem ivott.

Telnek az évek és az ember fia emberré cseperedik. Fia még nincs, de már egész sok mindent tud az életről, ha nem is eleget.Többet tud a borról is. Ma már nem csak a hatásáért nyit ki egy palackkal. Valahogyan megkomolyodott ez az egész borivás-dolog... Kell hozzá megfelelő pillanat. Kell hozzá egy bizonyos lelkiállapot, vagy érzelmi töltet. 

Magam is efféle kalandokon átesve, a bort egyre inkább megismerve lépdeltem előre az élet ösvényein. A korábbi, laza kapcsolatom a szőlő levével a kezdeti néhány, meghatározó élmény után átalakult tiszteletté.A mennyiség helyébe a minőség lépett, a hatás helyett az íz, az élmény, és a társaság dominált inkább. Tudtam, mit várhatok a kadarkától, mit az aszútól, ha pohárba töltöttem és beszélgetőpartneremnek kínáltam. 

Mégis igen meglepődtem attól, amire a  bikavér volt képes jó 2 hónappal ezelőtt Szekszárdon.

Hogy honnan a név?

"Töltsd pohárba, és csodát látsz!

Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett,
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?"

Garay János: Szegzárdi bordal, 1846

Ez a mélyvörös, telt zamatú bor olyat tett, amelyet azóta sem volt lehetőségem megtapasztalni. Tömegeket mozgatott meg. Ízével, illatával, színével indított útnak számos látogatót, helyieket és messzi földről érkező kalandorokat, hogy újra átéljék fiatalságukat, megtapasztalják az egyetemes bölcsességet, vagy egy jót beszélgessenek a pincészetek teremtette remek körülmények között.Szekszárd legjobb borkészítői fogtak össze, hogy legféltettebb kincsüket megosszák a szomjas vándorokkal, akik az oázisok közti távolságot vérmérsékletüktől függően gyalogszerrel, vagy a rendszeres buszjáratok valamelyikével tették meg.

Blogunk a Schieber és az Eszterbauer pincészet felkérésére ragadott kamerát, hogy az élmények, találkozások és nevetések rengetegéből kiragadjon néhányat, és megörökítse a jövőnek. Hogy legyen összehasonlítási alap 2018-ban is, merthogy fel kell kötni a nadrágot, hogy überelni tudják a 2017-es hangulatot.

A reggeli előkészületek szorgosan zajlottak, mi pedig nem átallottunk kicsit körülnézni a Kadarka utcai porta sarkaiban sem. Hogy tetézzük a helyzetet, megkaparintottunk néhány bikavértől eltérő tételt is egy-egy kép kedvéért.

Kern Feri egy századparancsnok határozottságával terelgette a legénységet és később be is bizonyosodott, hogy helyes és előrelátó döntés volt a precíz, folyamatokra lebontott tervezés és kivitelezés.

A kert egyre hangulatosabbá vált Ila, Ildi, Gina és a többiek keze munkája által.

Helyükre kerültek az asztalok, az üvegek, a díszek. Meglehetősen zordan indult a reggel, de aztán a hűvös pillanatokat múlását nem csak a bikavér és a hangulat, de a napsütés is garantálta néhány perc múltán.

 A kapuk nyitásával pedig olyan szomjúzó embertömeg lepet bennünket, amelyre senki sem számított. Tudhattuk volna, a bikavér nem viccel, legfeljebb aki issza. Az ostrom órákon át tartott, én elégedetten fotóztam, a vendégek elégedetten fogyasztottak és azt gondolom, a házigazdák sem panaszkodhattak. 

A remek borok mellett ízes sajtok és egyéb finomságok is a nagyközönség rendelkezésére álltak.

Egy ilyen eseményen mindig érdekes szociológiai tanulmány a fogyasztói szokások elkülönülése.

Van, aki bulizni jön.

 Mások egy jót beszélgetni, elmélkedni.

Mindenesetre a bor és a szerelem kéz a kézben jár.

És ez így van jól.

Mivel számos más pincészet is remek tételekkel készült - és ezt nem csak mi tudtuk - a sokadalom pezsgése kissé szűnni látszott.

 Jómagam is áttettem székhelyemet Eszterbauerékhez, ahol jó értelemben cseberből vederbe kerültem.

Biztosan állíthatom, akik Jánoséknál kezdték a napot, azok sem panaszkodhattak egy pillanatig sem, de akinek a Bor utcai megálló a második, esetleg sokadik állomás volt aznap, azok is megemlegetik az ott eltöltött pillanatokat. 

A gyönyörű környezet (és tételek) mellett zene és finom húsok is kísértették azokat, akik eddig azt gondolták, már jól laktak, vagy nem szomjasak. Mit sem ér azonban a vendéglátás megfelelő vendéglátó nélkül -  Eszterbauer Jánost ebben a tekintetben nem lehet elmarasztalni. Fáradhatatlanul kísérte a vendégek csoportjait és szórakoztatott bennünket jobbnál jobb sztorikkal a borok vagy akár  a felmenők életéből válogatva.

Persze jóízű nevetésből odafent sem volt hiány.

Azt kell hogy mondjam, náluk sem láttam elégedetlen vendégeket, és erre bizonyítékaim is vannak:

Összegezve a fentieket azt gondolom, a szekszárdi bikavér ismét megmutatta mire képes.

Szembeszállni nem lehet vele, de nem is érdemes. Gyönyörű bor, amelyet tehetséges emberek alkottak.

Igyuk meg és vigyük hírét, mert megérdemlik!

Sziasztok!

Kispohár, nagykanál és a gasztro mellett időnként egyéb témájú bejegyzések is várhatóak frissen beröffentett blogunkban.

Célcsoportjaink: édesszájúak, iszákosak, húsimádók, vegetáriánusok, kritikusok, fotelturisták. 

Mi a kábel innenső oldalán utazunk, fotózunk, eszünk, iszunk és megírjuk az élményeinket.

Szeretnénk, ha Ti a vezeték másik végén kedvet kapnátok annak a kiderítésére, hogy igazunk van-e.

Tartsatok velünk!