Vagyis körte. Azt mondják, talán Ázsiából származik. Meg hogy a leginkább víz - és hőigényes gyümölcsünk. No, itt Szigligeten mindegyikből jutott bőven neki, így az öreg fa bőségesen hozott gyümölcsöt a villa lejtős udvarában.
Már napok óta szemeztem a terméssel, és egy csendesebb hét eleji napon össze is szedtem egy kisebb kosárral az ízletes, lédús gyümölcsökből. Szerettem volna a lakomát egy kicsit különlegesebbé tenni megfelelő díszlettel.
Gondosan válogattam a kissé eltérő formájú darabok között. Az alapkoncepció hamar megszületett a fejemben, ahogyan a rendelkezésre álló kiegészítőkből válogattam. A világító sárga színt sötétebb háttérrel, a viszonylag nagyobb gyümölcsöt több aprósággal körítettem. Egy kis szőlő, egy-egy szem rózsabors, és a rettenetes nevű, de finom "kandiscukor" is a kiválasztott díszítőelemek közé került.
Miután az alapelképzelés jó iránynak bizonyult, nem szerettem volna tovább zsúfolni a képet, viszont az ízvilágot tovább bolondítottuk. A körtét szeletekre vágtam, és egy kis barna cukor segítségével karamellizáltuk a gyümölcshúst. A felület gyönyörű aranybarnává változott, és egy különleges, finom, igazi őszi hangulatú édességet láttunk magunk előtt a tányéron.A cukor roppanós, vékony rétege remek kontrasztot adott a lédús, puha gyümölcsnek. A kóstolóbrigád néhány tagja túl édesnek titulálta az eredményt, ezt ízlés szerint a körte citrommal, lime-mal történő előfőzésével tompíthatjuk.
Azt gondolom, jó főpróbája volt ez a néhány perces játék az színekkel és az ízekkel a közelgő őszi szezonnak. Ti mit sütöttetek ki?
